Ez egy egyszerű számítás, amely azonban még mindig fejfájást okoz számos vállalkozásnak. A nem teljesítő követelések tőkéhez viszonyított aránya olyan alapvető mutatószám, amelyet ellenőriznek a befektetők, a hitelezők, a finanszírozók, de még a beszállítók is. Ettől az arányszámtól is függ, hogy milyen mértékű támogatást hajlandók Önnek nyújtani. Ha ezen az arányszámon bármilyen módon javítani tud, jobb feltételeket élvezhet, valamint szabadabban és biztonságosabban vezetheti vállalkozását.

Az arányszám javításával tőkét szabadíthat fel, és ez azonnal fellendíti növekedési stratégiáját és terveit. Több megrendelést fogadhat el, jobb feltételeket adhat vevőinek, így versenytársaival szemben biztosabb pozíciót vehet fel, vagy akár fel is gyorsíthatja az üzleti növekedést. Megéri tehát megvizsgálnia vállalkozását, hogy feltárja, milyen eséllyel tudja tőkéjét hatékonyabban hasznosítani.

Az árrés növelése és a nyereségesség javítása például olyan stratégia, amellyel sikeresen lehet az arányszámot javítani. Az árrés növelése több pénzt jelent a vállalkozása számára, legalábbis amennyiben a vevők hajlandóak időben fizetni. Az áremelés kihívást jelenthet egy kiélezett versenyhelyzetben, ezért az elsőként az értékesítési mixet érdemes szemügyre venni: lehet-e a nagyobb árréssel értékesített termékek eladását növelni? Vagy hozzáadott értékkel növelhető-e az árrés az egész palettán?

A készletszint csökkentése gyakori módszer az arányszám javítására. A készletek növelése vonzónak tűnhet, ha több megrendelés érkezik, de az erőforrások lekötése jelentős kockázattal járhat. A hatékonyabb, jól időzített folyamatok előtérbe helyezése, valamint a készlet csökkentése célszerűbb megoldás.

A vevők tartozásainak és fizetési ciklusainak kezelése is járható út a tőke felszabadítására, és egyes vállalkozásoknak ez a leginkább elérhető módszer az összes közül. A hitelkezelési eljárások szigorításával a bevételek biztosabban érkeznek meg. A nem teljesítő követelések visszaszorításával és a fizetések korábban történő beszedésével pénzügyi előnyhöz juthat, és akár a vezető beosztású munkatársak idejét is fel lehet szabadítani, hogy az üzleti növekedésre tudjanak összpontosítani. Az általunk kialakított SmartView rendszerrel a vállalkozások nyomon követhetik ezt a kritikus információt.

A vállalkozó sokszor magára van utalva az értékesítés fellendítése és a készletek csökkentése terén. A vevői tartozások kezelése terén több évtizednyi tapasztalattal, kiterjedt információkkal, valamint széles körű szolgáltatásokkal tudjuk támogatni és segíteni az Ön vállalkozását.

Ha a nem teljesítő követelések és a tőke aránya a vállalkozásában nem túl kedvező, ez megakadályozhatja Önt az új lehetőségek kihasználásában. Ha beindul ez a hatás, a finanszírozási forrásokhoz is nehezebb lehet hozzájutni. A hitelezők ellenőrizni fogják az arányszámot, vagy feljegyzik, hogy léteznek nem teljesítő követelések. Tegye meg a szükséges lépéseket már most, hogy felgyorsítsa a vevői számlák kifizetését. Ügyeljen arra, hogy a késedelmes fizetések száma és értéke ne emelkedjen. Professzionális követeléskezelésre van szükség ahhoz, hogy ez a probléma ne forduljon elő újra. Tudunk segíteni a követeléskezelési eljárások javításában: saját fejlesztésű információs eszközeinkkel a leghatásosabb feltételeket és fizetési módokat tudjuk kialakítani a vevők részére. Mindezt kereskedelmi hitelbiztosításunk támasztja alá, mely a nem teljesítő követelések visszaszorításával segíti vállalkozása növekedését.